Tapasztalatok

Tapasztalatok

Erzsébet:

" Aktív nyugdijas vagyok , nagyon szeretek kirándulni, biciklizni, kertészkedni, ha alkalom adódik, szívesen táncolok egy jó társaságban 😊. Úgy másfél évvel ezelőtt nagyon kezdett fájni az egyik térdem. Az orvosom a röntgenfelvételek, majd az MR kivizsgálás alapján 2.-es fokozatú gonarthrosis-t állapitott meg, sőt azt mondta, hogy úgy tűnik, ez már kezd átmenni a 3. fokozatba . Később már a másik térdem is fájni kezdett, az orvos ekkor fájdalomcsillapitót irt fel és különböző étrendkiegészitő készitmények szedését javasolta, hogy ne romoljon tovább az állapotom. Megfogadtam a tanácsát és szedtem ezeket a készitményeket, de sajnos eredménytelenül. Már éjszaka sem tudtam aludni, annyira fájt a térdem, biciklizésről szó sem lehetett Az orvosom azt mondta, ha ez igy megy tovább, akkor már csak a műtét jöhet szóba 😔. A lányom Németországban dolgozik egy idősebb házaspárnál, ők ajánlották először neki a CH-Alpha-t, amit ők már évek óta fogyasztottak és nem volt problémájuk a mozgással. Megvette nekem ezt a készítményt és gondoltam, kipróbálom. A második doboz szedésekor már nem voltak éjszaka fájdalmaim, és újra tudtam biciklizni is 😊. Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy már itthon is kapható a CH-Alpha, a harmadik dobozt már itthon vásároltam meg az internetről, ahogy megrendeltem másnapra itt volt és nagyon örültem, hogy nem kell körülményesen külföldről küldeni . Most már egyáltalán nincsenek fájdalmaim, újra járok kirándulni és kertészkedés közben is könnyen le tudok guggolni. Még mindig szedem a CH-Alpha-t, nem akarom, hogy visszajöjjön a fájdalom ..."

Katalin:

"Az igazi, erős ízületi fájdalmakat 63 éves koromban ismertem meg. A járás is óriási fájdalmat okozott, a kikopott térdízületem miatt húztam a lábamat. A menyem Bécsben dolgozik, itt ajánlották neki a CH-Alpha®-t , amit eleinte Ausztriából szereztünk be. Három hét fogyasztás után a CH-Alpha® jelentősen enyhítette a panaszaimat, 6 hét után a meredek lépcsőn már minden nehézség ellenére könnyen fel tudtam menni 😊. Most már Magyarországon vásárolom meg a készítményt, amit pozitív tapasztalataim alapján mindenkinek őszintén ajánlok..."

Gabriel, Németország:

"Tudom, hogy a betonon való futás intenzívebben károsítja a lábízületeimet, sokáig kerestem erre valami megoldást. Hosszútávfutó vagyok, 2014-ben részt vettem a Heidelbergi maratonon, aminek egyik szponzora a CH-Alpha® gyártója, a Gelita Health volt. Itt találkoztam először ezzel a termékkel. Előtte más készítményekkel is próbálkoztam, de ez bizonyult a legjobbnak 😊. Elhatároztam, megelőzés céljából, folyamatosan szedni fogom a CH-Alpha®-t. Nemcsak futóknak ajánlom, hanem azoknak is, akik rendszeresen végeznek valamilyen intenzív sportot, testmozgást..."

S.Katalin:

" 3 évig szenvedtem ízületi fájdalmaktól, két éve az orvosok súlyos csípőízületi kopást találtak nálam. A gyerekeimtől kaptam tavaly karácsonyra az első csomag CH-Alpha®-t, és rögtön kipróbáltam. Már az első hét után jelentősen gyengültek a fájdalmaim, két hét elteltével pedig már nem sántítottam😊. Most már öt hete szedem a készítményt, és eddigi tapasztalataim alapján nagyon meg vagyok elégedve vele. Nagyon örülök, hogy most már itthon is kapható a CH-Alpha® és gond nélkül egyedül is be tudom szerezni..."

István:

"Amióta a CH-Alpha® Ízületi Gélt használom, nem szükséges fájdalomcsillapító tablettákat szednem.  Kevés kell belőle és többször is alkalmazható naponta. A vállamra és a derekamra használom rendszeresen, de a térdeimben érzett fájdalmat is enyhíti. ..."

H.Éva:

"Két évvel ezelőtt kezdett el fájni a jobb térdem, a röntgenvizsgálatok alapján  közepesen súlyos porckopást állapítottak meg.  Az  orvosom javaslatára többféle készítményt is szedni kezdtem, érdemi változást azonban nem igazán tapasztaltam.  Ezután ajánlották nekem a CH-Alpha® -t, pár hét fogyasztás után már éreztem, hogy javul a térdem, a három hónapos kúra után pedig szinte teljesen megszűntek a fájdalmaim😊 . Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a készítményre, én biztosan rendszeresen fogom fogyasztani a későbbiekben is és másoknak is csak ajánlani tudom😊..."

József:

"A múlt évben mindkét térdemben ízületi gyulladás keletkezett.  Az orvosi vizsgálatok és gyógyszerkezelés után sem javult az állapotom. Ebben a reménytelen időszakban hallottam a CH-Alpha®-ról, a folyékony kollagénpeptidekről és rögtön kipróbáltam.  Kellemesen meglepődtem, mikor pár hetes szedése után jobb mozgékonyságot, kevesebb fájdalmat éreztem😊. Most már  beiktattam a napi rendszeres sétát és a  szobabiciklizést is az életembe, ezzel néhány kiló súlyfeleslegtől is sikerült megszabadulnom, ami szintén sokat segített a térdeimnek..."

Zoltán:

"A feleségemnek csípőízületi műtétet javasolt az ortopéd orvosa. Az első ijedség után  úgy gondoltuk,  megpróbálunk Ausztriában érdeklődni valami természetes gyógymód iránt, ami  enyhítheti a fájdalmát. Egy ausztriai gyógyszertárban  akadtunk rá a  CH-Alpha® -ra, és úgy gondoltuk, kipróbáljuk. Amióta a feleségem ezt fogyasztja, enyhültek a fájdalmai, nem is gondol a műtétre😊..."

Ilona:

"Beteg térdízületeimre kezdtem el használni a CH-Alpha® -t. Hosszú évek óta szenvedtem  a térdkopásos betegségben, aztán már a vállam is fájni kezdett, és ráadásul a különböző gyógyszerek fogyasztása után  gyomorbántalmaim is voltakNagyon szeretek kertészkedni is, de már a kertbe sem volt kedvem kimenni, mert lépcsőn járáskor nagyon fájtak a térdeim. Én eddig sokféle porcerősítőt, fájdalom csillapító krémet is kipróbáltam már, de ezek nem igazán segítettek. Ekkor hallottam a barátnőmtől a CH-Alpha®-ról, aki a férjével együtt már a második dobozzal fogyasztotta, és mindketten nagyon jó tapasztalatokról számoltak be a készítménnyel kapcsolatban. Elhatároztam, én is kipróbálom,  és mivel olvastam, hogy a CH-Alpha® természetes alapanyagokból készül, különösebb mellékhatásoktól nem tartottam. Kellemesen meglepődtem, mikor a készítmény  pár hetes szedése után már jobban tudtam járni, a térdfájásom és a vállízületi fájdalmaim is jelentősen mérséklődtek és a gyomorbántalmaim is megszűntek😊 Tetszik, hogy csak egyszer kell bevenni naponta - én reggeli közben szoktam meginni, az íze is nagyon jó. Most fogom megrendelni a harmadik dobozzal, mert már a férjem is elkezdte szedni, mivel neki is fájnak a térdei és a csípője is járás közben."

Éva:

" A CH-Alpha® Ízületi Gél szinte teljes mértékben megszüntette a fájdalmat a derekamban és a vállaimban. Ajánlom mindenkinek, aki gyakran küszködik derék, váll vagy egyéb fájdalmakkal..."

Róbert:

"Renszeresen futok, úszok és biciklizek. Fiatal korom ellenére  a térdeimben  időnként szúrást éreztem. Ekkor ajánlotta a barátnőm a CH-Alpha® -t. Körülbelül 2 hét után észleltem, hogy megszűnt a kellemetlen érzés😊. Azzal, hogy beiktattam a folyékony kollagénpeptidek fogyasztását az étrendembe, valószínüleg megelőztem a később jelentkezhető ízületi problémáimat😊. A fiatalabbaknak is ajánlom a termék fogyasztását, főleg, ha intenzíven sportolnak, vagy rendszeresen végeznek valamilyen erős fizikai aktivitást..."

 András:

" A csípőmmel másfél éve kezdődtek a gondjaim. Eleinte még csak a lépcsőn járás  kezdett nehezítetté válni, később a fájdalom már nyugalmi állapotban is jelentkezett. Szeretek sportolni, biciklizni, futni, de a csípőfájdalmam sajnos ilyenkor is gyakran előjött. Az ortopéd orvosom röntgenre küldött, coxarthrosist állapítottak meg. Speciális gyógytornát,  izomlazítókat, gyulladáscsökkentőt javasolt, és ő ajánlotta nekem a kollagén fogyasztását is. Fél éve kezdtem el szedni a  a CH-Alpha®-t, azóta szinte teljesen eltűntek a fájdalmak, nem sántítok,  sportolás közben is érzem, hogy sokkal könnyebb lett a mozgás😊"

 

 Anna:

" Nekem hosszú ideig a térdemmel volt problémám, ha jobban megerőltettem, másnap alig bírtam behajlítani, a lépcsőzés pedig borzasztó volt. Háromhavi kúra a CH-Alpha®-ból szinte teljesen megszüntette a panaszaimat,  mintha kicseréltek volna, újra fájdalom nélkül fel tudok menni a lépcsőn is😊. Köszönöm a CH-Alpha®-nak, hogy visszaadta a normális életemet"