Megállítható-e az artrózis?

Negyven év felett már egyre többen panaszkodnak a fájó nyak-, váll-, derék-, térd- vagy ujjízületek miatt, és sajnos egyre több fiatalt is érint manapság a porckopás.

A fájdalom lehet az első jel

Az ízületeinkre sokszor csak akkor kezdünk odafigyelni, amikor már fájnak. A fájdalmak főleg az ízületek terhelésére, mozgására jelentkeznek, nyugalomban sokszor megszűnnek.  Az artrózis - porckopás általában lassan alakul ki, ám gyakran fájdalommal, idővel pedig  mozgáskorlátozottsággal  is járhat.

Eleinte csak azt tapasztaljuk, hogy hosszabb pihenés után az első pár lépés nagyon nehéz, fájdalmas, főleg a csípő- vagy térdízületi artrózis esetén, majd később az ízület bejáródik, ilyenkor a fájdalom mérséklődik.

A fájdalom  kisugározhat egyik testrészből a másikba is, néha azt sem könnyű megállapítani, hogy melyik ízületből ered. A nyugalomban is jelentkező fájdalom gyulladásra utal, ami gyakran az artrózissal együtt jelentkezik.

Az ízületek csontvégeit  ízületi porcok borítják, ezek teszik  lehetővé a csontok számára a súrlódásmentes mozgást. Az ízületeket borító porc  azonban az artrózis következtében  fokozatosan elvékonyodik,  és később esetleg már el is tűnik. A porcszövet érdessé válik és alatta a csont megvastagodik. Végső stádiumban a csontvégek már összeérnek,  a csontok egymáson surlódnak, ilyenkor viszont már nagy fájdalom és gyulladás is jelentkezik.

Az artrózisos folyamat azonban a legtöbb esetben megelőzhető, lassítható vagy megállítható lenne. Ehhez viszont  szükséges az ideális súly megtartása, a megfelelő mozgás, egyes ízületek egyoldali terhelésének elkerülése,  valamint fontos a megfelelő porcvédő szerek alkalmazása.

Az artrózisos megbetegedéseknél nagyon fontos az időben elkezdett kezelés, hiszen minél tovább halogatjuk, annál hosszabb lesz a felépülési idő!

Az megfelelő  terápia viszont  segít lerövidíteni ezt az időt, és hozzájárul ahhoz, hogy ismét fájdalommentes életet élhessünk.

Az ízületi fájdalmak,  mozgásszervi megbetegedések  időben elkezdett kezeléssel, önálló vagy kombinált módszerekkel  hatékonyan kezelhetők.  Elsődleges cél az artrózis megfékezése, és  a károsodott ízületek regenerációs folyamatainak a beindítása.

Az ízületi porcok csaknem 70 %-át kollagénrostok alkotják. A kollagén táplálék az ízületi porc és ízületi tok újjáépítésében, ezért alkalmazhatjuk porcépítőként ill. az ízületek közötti „kenőanyag” újratermelésében is.

Számos tudományos vizsgálat bizonyítja, hogy a CH-Alpha®-ban jelenlévő Fortigel® bioaktív kollagénpeptid segít újraépíteni az ízületi porcot és a tokot.

Nem csupán beépül az ízületet alkotó szövetekbe, hanem további kollagéntermelésre serkenti a szöveti sejteket, ezáltal támogatja a károsodott szövetek helyreállítását és a kenőanyagként szolgáló ízületi folyadék újratermelődését is.