A nők ízületei gyakrabban fájnak

Többször alakul ki a nőknél, mint a férfiaknál az ízületek krónikus gyulladása (rheumatiod arthritis).

A rheumatoid arthritis egy olyan autoimmun  sokízületi gyulladás, amely kezelés nélkül ízületi destrukcióval, deformálódással jár, és akár mozgáskorlátozottsághoz, rokkantsághoz is vezethet. A lakosság fél-egy százalékát érinti, kétszer annyi nőt, mint férfit.  Genetikai háttérre enged következtetni az, hogy egyes családokban generációkon keresztül gyakrabban előfordul.  A betegség maga nem öröklődik, ám az arra való hajlam igen.  A fertőzéseknek is szerepe lehet az immunrendszer hibás válaszának kiváltásában, amely a krónikus gyulladáshoz vezet.  A betegség rendszerint lassan, alattomosan  jelentkezik, leggyakrabban a kéz- és láb kisízületeit érinti. Súlyos esetben kiterjedhet a nagyízületekre (például térd) is,  sőt, érintheti a légző- és keringési rendszert is.

A szakemberek régóta tudják, hogy a betegség gyakoribb a nőknél, és az is ismert, hogy míg a nőknél a kor előre haladtával a menopauzáig egyre nagyobb arányban fordul elő, addig férfiaknál szinte sosem jelentkezik 45 éves kor előtt.

Tény, hogy a reuma kétszer annyi nőt támad meg, mint ahány férfit. Valószínűleg a női nemi hormon csökkenő szintje is összefüggésbe hozható az ízületi gyulladás megjelenésével.

A szakértők azt is megállapították, hogy  a csontritkulás is erősebben érinti a nőket, sőt ők az arthritis mellett nagyobb valószínűséggel betegednek meg más autoimmun betegségben (például pajzsmirigy-gyulladásban is), mint a férfiak.

A rheumatoid arthritis az ízületet védő belhártya (szinoviális hártya) gyulladásával jár, ilyenkor megnő a szinoviális folyadék mennyisége, az ízületi tok feszül, duzzadt, fájdalmas.

Az ízületi gyulladás a porcot is károsítja. Ez az egész jelenség fájdalmat, merevséget és mozgáskorlátozottságot okoz. Kísérőtünet lehet a fáradtságérzés, rossz közérzet, esetleg hőemelkedés, láz.

Amennyiben az ízületi gyulladás kezelése nem kezdődik meg időben, nem csak a fájdalmak erősödnek és állandósulnak, hanem az arthritis az ujjak, vagy a végtagok eldeformálódásához is vezethet.

Ezért kell mielőbb felismernünk az ízületi gyulladás tüneteit, mert így már az első panaszok jelentkezésekor elkezdhető a terápia.

A laborvizsgálatok hamar jelezhetik a gyulladást, gyorsult vérsüllyedéssel, gyulladásos fehérjeszinttel (C-reaktív protein). Gyakran a pontos diagnózis felállításához szükségessé válik ultrahang, röntgen, CT vagy MRI vizsgálat is.