Felhasználói vélemények – Éva tapasztalatai

Éva 59 éves és már több éve fodrászként dolgozik egy vidéki kisvárosban. Reggel kilenctől késő délutánig talpon kell lennie, sokszor még hétvégén is, a sok állás és a feszített munkatempó pedig az évek során ugyancsak megviselte a térdeit.

Fájós térdízületeire kezdte el fogyasztani a CH-Alpha®-t, és ezekről a tapasztalatokról számolt be a kúrával kapcsolatban:

"Mivel fodrászként dolgozom,  egész nap talpon kell lennem. Sajnos ez nem igazán tesz jót a térdeimnek. Másfél évvel ezelőtt ősszel kezdődtek a panaszaim, először csak a bal térdemmel voltak problémák. Eleinte reggel, később munka után este is éreztem a térdemben a fájdalmat, pihenés után a fájdalom erősödött és hosszabb ülés után  sokszor nehezen tudtam a térdemet kiegyenesíteni.  Gyakran be is dagadt,  ilyenkor a combomban és a vádlimban is kellemetlen feszítő érzést éreztem. Amikor a jobb térdem is elkezdett fájni, akkor megijedtem, mert félő volt, hogy a munkámat sem fogom tudni rendesen végezni.  Végigjártam jópár fizikoterápiás kezelést és  ortopédiát,  előbb Rtg felvételt készítettek a térdemről,  majd MRI -re küldtek és végül közepesen súlyos térdízületi kopást, osteoarthritist diagnosztizáltak a bal térdemben de már kezdődő porckopást a jobb térdízületnél is.

Próbáltam többféle nem szteroid gyulladáscsökkentőt, de ezek nem igazán segítettek.

Az egyik kolléganőm hívta fel a figyelmemet a CH-Alpha®-ra, ő már fogyasztotta ezt a készítményt és nagyon meg volt vele elégedve.

Eleinte kétségeim voltak, de mivel Németországban már évek óta eredményesen alkalmazzák a CH-Alpha® -t  ízületi panaszok esetén, úgy döntöttem, én is kipróbálom. Megvásároltam ezért a  CH-Alpha® ivóampullákat és hozzá a CH-Alpha® Ízületi Gélt is.

Körülbelül három hét után éreztem, hogy mindkét térdemben enyhül a fájdalom,  egy idő után a bal térdemről a duzzanat is eltűnt.

Most fejeztem be a 3 hónapos kúrát és mára szinte teljesen megszűntek a panaszaim. Most jól vagyok, simán lépcsőzök, hajlik a térdem, nincsenek fájdalmaim. Néha azért hosszabb megerőltetés után még érzem a bal térdemet,  ez azonban a régi fájdalomhoz képest szinte már semmi, de a biztonság kedvéért azért még tovább folytatom a kúrát.

Másoknak is csak ajánlani tudom, ha térdízületi problémákkal küzdenek, ne szenvedjenek fölöslegesen és ne várjanak, amíg a fájdalom súlyosbodik, hanem próbálják ki a CH-Alpha®-t."

Mitől alakul ki az osteoarthritis ?

Az  osteoarthritis - kopásos ízületi gyulladás, ill. porckopás kialakulásában genetikai és életmódbeli tényezők egyaránt szerepet játszanak.  Elsősorban az idősebb korosztály betegsége, de a porcok kopása már  fiatal korban is elkezdődhet, 40 év felett sajnos mindenkit érinthet. Az ízületi porc kopása következtében gyulladás jön létre, ami fájdalmat, merevséget és mozgásproblémákat okoz. Testünk bármelyik ízületében kialakulhat, legnagyobb valószínűséggel mégis a térdízületet veszélyezteti.

Az osteoarthritis  degeneratív betegség -  az évek során egyre romlik az érintettek állapota,  és kezelés nélkül a porckopásban szenvedő egyének idővel elveszíthetik az ízületeik funkcionalitását.

kollagén a porcmátrix  természetes összetevője. A CH-Alpha® pedig speciális ízületi kollagénpeptideketFortigel®-t tartalmaz. A vizsgálatok azt mutatják, hogy már napi 10000 mg Fortigel® kúraszerű fogyasztása gondoskodik a porcszövetek   megfelelő kollagénpótlásáról, különösen az olyan erősen igénybevett ízületekben, mint a térd.

 

                             Az ízületi kollagénről itt tudhat meg többet