A fájós térdet is mozgatni kell

Sem a passzivitás, sem a túlzásba vitt sport vagy megerőltető fizikai munka nem használ a térdízületeknek. Sőt, mind a nagyon magas, mind a nagyon alacsony fizikai aktivitás rontja a térdízületek állapotát a középkorú felnőtteknél.

A térdben jelentkező fájdalmas csont-ízületi gyulladásban vagy porckopásban szenvedők azonban gyógytornávalvízi vagy erőnléti tornával gyakran műtét nélkül is csökkenhetik a fájdalmat, és javíthatnak a mozgásukon.

Megvizsgálták, hogy a különféle terápiák miként hatottak a fájdalomra, az ízületek működésére és a mozgáskorlátozottságra. "Az elemzés alapján kimondhatjuk, hogy tartós javulás érhető el tai chi mozgással, masszázzsal, manuálterápiával és elektromos idegstimulációval is" - mondta az egyik kutató.

Ezért amikor csak lehetséges, az esetleges gyógyszeres fájdalomcsillapítás vagy gyulladáscsökkentés mellett a rehabilitáció egyik legfőbb eszköze a mozgásterápia legyen.

A sokáig nyugalomban tartott ízületben ugyanis gyógyulás helyett  sajnos még tovább kopik a porc, míg a szakszerűen mozgatott ízületben javul a porc anyagcseréje, tehát a lebontó folyamatok helyét az építő folyamatok veszik át.

Fontos lenne, hogy az ízületi gyulladásban szenvedők orvosi rendelvény alapján járhassanak gyógytornára, vízi tornára vagy erőnléti edzésre - szakember vezetésével. Ám a kitartás is nélkülözhetetlen. "Találtunk rá bizonyítékot, hogy jobb kimenetelre számíthattak azok, akik betartották a szakember javaslatait és rendszeresen tornáztak." Arra azonban nem utalt semmi, hogy az intenzív mozgás jobb, mint a vissza­fogott.

Rendszeres tornával  elérhetjük, hogy ízületeink újra szabadon mozogjanak. De a javasolt gyakorlatokat a lehetséges mozgáshatárig, nyugodt, lassú mozdulatokkal, fájdalom keltése nélkül kell végezni. Ez ellen a berozsdásodott ízületek gyakran recsegéssel, ropogással tiltakozhatnak, ez azonban nem tart sokáig.

Különösen azoknak lehet hasznos megtalálni az optimális aktivitást, akiknél a porckopás, a kopásos ízületi gyulladás több rizikótényezője is megtalálható. Ilyen tényező lehet a túlsúly, a korábbi térdsérülés vagy műtét, illetve a családban halmozódó térdproblémák.

Mindenképpen érdemes rászánni magunkat a testsúly rendezésére is, hiszen a normál testsúly nem csak a térdekre kevesebb terhet, de számos más betegség kockázatát is csökkenti.

porckopás világszerte a 45 év felettiek körében az emberek 28 százalékát érinti , a 65 év felettieknél ez az arány 37 százalék.

A problémákat először nem sebészi eljárásokkal próbáljuk  megszüntetni vagy csökkenteni, javítani a funkciót, megelőzni a mozgáskorlátozottságot és jobb életminőséget biztosítani.

Több vizsgálat is igazolja azt, hogy a mozgásos terápiák, a megfelelő porcvédő készítmények fogyasztása és az egészséges testsúly megtartása mind javíthatják az ízületi funkciókat és ezáltal életminőségünket is!

 

                             Az ízületek védelméről itt tudhat meg többet